top of page
Search

Szeptemberi hírlevél - Verébtábor és zarándoklat

Szeptember elsején Veni Sancte szentmisével kezdetét vette a 2023/2024-es tanév. Idén is, mint minden hétfőn közös szentmisén kérjük az Úr áldását munkánkra.


Évnyitó után az első tanítási nap a három kilencedik osztály, összesen 40 fő „Verébtáborral” indította az évet, amely lehetőséget biztosított az ismerkedésre, közös foglalkozásokra.



Diákjaink három napot és két éjszakát töltöttek a kényelmes, jól felszerelt zebegényi sátortáborban, amely erre az időre átalakult három indián törzs, a mohikánok, dakoták és inkák táborhelyévé.


A tábor során különböző próbákat kellett kiállniuk, hogy közös erővel elűzzék a környékre ereszkedő ősi átkot, logikai, ügyességi és hadi játékok mellett éjjeli tűzőrzés és meglepetés éjszakai túrán bizonyíthatták rátermettségüket.




Az év első hónapjának másik fontos eseménye volt a Szent Vince nap, mely Iskolánk fenntartójának, a Lazarista Rend alapítójának ünnepe. Idén szeptember 29-én tartottuk meg a hagyományos Szent Vince-napi zarándoklattal Márianosztrára.


Reggel fél kilenckor mindannyian, a gimnázium diákjai, tanárai és dolgozói közösen indultunk el, és a nyárias napsütésben hamar elértük az első megállóhelyünket, a Sukola keresztet, ahol a zarándokokhoz illően megpihentünk, majd erőt merítve szent II. János Pál pápa kereszthez szóló imájából, folytattuk utunkat a csendes, gyönyörű útvonalon.





Célunkhoz, az idill tájban harmonikusan illeszkedő márianosztrai Kálváriához érve, közös szentmisén vettünk részt, ahol a 10. A osztály tanulói aktív részvételükkel még ünnepélyesebbé tették a szertartást.




A Szent Vince emlékét ünnepelve, Szabolcs atya a prédikációban kiemelte mennyire fontos mozzanat volt Szent Vince életében, ahogyan különböző események megváltoztatták a felszínes látásmódját, és embertársaiban meglátta Isten képmását. Életcéljának tekintette, hogy elesett embertársaiban ezt az isteni képmást, az embert felszínre hozza, megtisztítsa, újra széppé tegye, visszaadja emberi méltóságukat.


A zarándoklatról magunkkal vihettük Szent Vince atya átalakulásának példáját, hiszen a mi életünket, személyiségünket is formálja az, ahogyan embertársunkra tekintünk, milyennek látjuk: elakadunk a külsőségeknél, vagy látjuk azokat az értékeket, amelyek emberré teszik.

A szentmisét közös ebéd, beszélgetés követte, majd jó hangulatban, az előző évek gyakorlatán változtatva együtt, közösen indultunk vissza az iskolánkhoz.




November 14-én és 16-án nyílt napokat tartunk, amelyre szeretettel várjuk az érdeklődő nyolcadikosokat és szüleiket.


 
 
 

Comentarios


Kérdésed van?

Ne habozz írni nekünk, és amint tudunk, válaszolunk!

Köszönjük!

Szent László Gimnázium, Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium © 2023

bottom of page