Kik a lazaristák?

DePaul Szent Vince, a szeretet apostola, méltán nevezhető a XVII. század legkiválóbb egyéniségének. Élethivatása az elesettek, a szegények, a kitaszítottak felkarolása ma is élő példaként állhat előttünk.

 

Egyszerű falusi emberek gyermekeként 1581 április 24-én született a dél-franciaországi Pouy-ben. Gyermekkorában apja állatait őrizte. Környezete korán felfigyelt jó képességeire és szülei vállalva a taníttatás költségeit a ferencrendi kollégiumba adják Dax-ba. A papi hivatás vágyával végzi tanulmányait. Kitűnik társai közül, beiratkozik a toulouse-i egyetemre. Apja halála (1598) után tanítványokat vállal, hogy eltarthassa magát. Kitűnő pedagógusnak bizonyul, diákjai rajongva szeretik.

 

1600 szeptember 23-án pappá szentelik. Első szentmiséjét bensőséges áhítattal egy kis kápolnában a segédkező pap és a ministráns jelenlétében mutatja be. Kis internátusában előkelő családok gyermekeit nevelte. Egyszer Marseilles-be kellett utaznia és tengeri útján kalózok fogságába került. Tuniszban rabszolgának adták el. Előbb egy halász, majd egy orvos vette meg, aki rá akarta venni hitének megtagadására. Vince azonban hu maradt és rab. Az orvos halála után egy renegát ferencrendi pap vette meg, akiben ezután feltámadt a lelkiismeret és ígéretet tett Vincének, hogy visszatérnek Franciaországba és ő az Egyházba. Ez végül 1607-ben meg is történt.

 

Vince a francia oratóriánus rend alapítójának, deBerulle bíborosnak segítségével egy párizsi plébániára került, majd a de Gondi grófi családhoz nevelőnek. A hatalmas birtokon nemcsak a gazdagságot, hanem a szegény nép testi-lelki nyomorát, a gályarabok borzalmas helyzetét is megismerte. De Gondi grófné szeretetteljes, áldozatkész egyénisége tette lehetővé, hogy együtt alapítsák meg 1625-ben a Misszióstársaságot (Lazaristák). Együtt keresték fel a az elhagyott szegényeket, hogy alamizsnát osszanak és lelki segítséget nyújtsanak.

 

Vince néhány buzgó papot gyűjtött maga köré. Innen indultak apostoli küldetésükre, a vallási tudatlanság felszámolására. Egy-egy misszió 6 hétig tartott és kihatott az egész környék lakosságára. A kezdeményezés nagy ellenállást váltott ki egyházi körökben. A Szentszék csak 1633-ban hagyta jóvá a rend megalakulását. Anyaházuk a francia forradalomig a Saint Lazare volt, ezért nevezték el őket lazaristáknak.

 

Vince nagy gondot fordított a fiatalok pappá nevelésére. Rendszeresen lelkigyakorlatokat tartott nekik, amikor elsősorban az erények gyakorlása volt rájuk nagy hatással. Ezzel új életet, egészséges vérkeringést hozott a francia egyházba.

 

Másik nagy műve a Keddi Konferencia volt, amikor maga mellé gyűjtötte a fiatal papokat. Arra buzdította őket, hogy egyszerű, világos stílusban beszéljenek. Kezdeményezése olyan sikeres volt, hogy Párizs egész papsága részt vett a keddi összejöveteleken, beleértve Retz bíborost is. A király támogatásával 1636-ban kezdett hozzá a szemináriumok alapításához (addig csak Rómában és Milánóban létezett ilyen).
Megújította a kolostorok életét is. A Szalézi Szent Ferenc által 1619-ben alapított Vizitáció leányainak lelki vezetőjévé nevezték ki. Bölcs vezetésével mélyebb lelki élet alakult ki a kolostor falai között.

 

XIII. Lajos halála után Ausztriai Anna létrehozta a Lelkiismereti Tanácsot, melyre az összes egyházi javadalmak adományozását bízta. Vince is tagja volt a testületnek és soha nem adta beleegyezését méltatlanok kinevezéséhez, az egyházi javak és tisztségek árúba bocsátásához.

 

Vince hatásos szónok volt. Beszédei sokakat megtérésre, gyónásra, addigi életük megváltoztatására késztetett. A jómódú emberek hajlandók voltak vagyonukat felajánlani kolostorok alapítására, segélyhelyek létrehozására. Előkelő családok fiai és leányai vállaltak szeretetszolgálatot a szegények között. Szentünk rájött, hogy a szegény családok gondozását meg kell szervezni. Létrehozta a női, majd a férfi Szeretet Egyesületeket. A női egyesületekre bízta a betegek ápolását, testi-lelki gondozását. A férfiakat az egészséges szegények, a gyermekek, az ifjúság és az öregek szolgálatába állította. Legfőbb célja a munkanélküliek foglalkozáshoz juttatása volt.

 

Vincét mélyen megrendítette a gályarabok sorsa. Kieszközölte emberségesebb szállások, elégséges táplálkozás biztosítását. Naponta látogatta őket, kezelte sebeiket és vigasztalta őket. Ennek híre eljutott XIII. Lajosig, aki a gályák általános lelkészévé nevezte ki.

 

Franciaországban a 30 éves háború a lakosság nagy részét földönfutóvá tette. A Gondviselés ismét DePaul Vincét választotta ki, hogy megszervezze a főúri hölgyek Szeretetegyesületét. A kezdet a beteglátogatás volt, ami fokozatosan kiterjedt a szegények látogatására, gondozására. Marillac Lujza segítségével jólelkű falusi lányokat állított a szeretet "Jézusi" szolgálatába. Így alakult ki karizmájuk a szolgáló szeretet és egyesületük, az Irgalmas Nővérek vagy más szóval a Szeretet Leányainak Társulata. Az emberi méltóság és személyiség igazi szeretetére neveli ezeket a leányokat. "Kolostoraik a kórházak, folyosóik a város utcái, klauzúrájuk az engedelmesség, társalgó szobájuk rácsozata az Úr félelme, fátyoluk a szerénység". Ez forradalmi újítás volt, hiszen a kor csak a klauzúrás apácákat ismerte. A szolgálatra vállalkozókat e szavakkal küldte a szegények közé: "Urainknak tekintsük a szegényeket és a betegeket, mert Krisztus rejtőzik bennük, amint ok is Krisztus Urunkban... Csak jól gondozzák urainkat és parancsolóinkat, a derék falusi embereket". A plébániákon szétszórt irgalmas nővéreket hetente összehívta és a tevékeny szeretetre oktatta őket. A szeretet leányait mindenütt ott találjuk, ahol a fájdalom és a nyomor jajszava hallatszik. Jelszavuk: Krisztus szeretete lelkesít minket. Ott vannak a háború sújtotta területeken, ahol az éhínség tombol. Vince adományokat gyűjt. Missziós papjait küldi az elosztás megszervezésére. Élelmet osztanak, vetőmagot biztosítanak, munkát teremtenek, gyóntatnak és lelki vigaszt nyújtanak a haldoklóknak. A vidéken kifosztott és tönkrement emberek ezrei özönlenek Párizsba, ahol még nagyobb volt az ínség. A volt elokeloségek nem mertek koldulni, titkolták nyomorukat. Vince de Renty báró segítségével megszervezte a férfiak szeretetegyesületét a szemérmes szegények felkarolására. Az egyesület tagjai maguk látogatták a rászorulókat, látták el a legszükségesebbekkel őket. Az anyagi feltételek biztosítására Tudósító címmel lapot indított, melynek szerkesztését a missziós papok végezték, terjesztését a főúri hölgyek vállalták. A kapott adományokból két tartományt segélyeztek. Népkonyhákat állítottak fel, árva gyerekeket gyűjtöttek össze, kórházakat építettek ujjá, ahol irgalmas nővérek ápolták a sebesülteket. Amikor a 30 éves háború után kitört a polgárháború, a 70 éves Vince békekövetségre vállalkozott, majd az újabb nyomor-hullám hatására ismét gyűjtésbe kezdett. Az adományokat egy központi raktárból osztották szét.

 

Papjai révén külföldre is indított missziókat, elsősorban Afrikába. Felkeresték a rabszolgaházakat Algírban, Tuniszban, Fezben, hogy vigaszt nyújtsanak a keresztény raboknak. Vince pénzt küldött a foglyok kiváltására, kórházakat szervezett számukra. Ha nem is tudta mindannyiukat kiszabadítani, enyhített nehéz sorsukon. A missziós papok tevékenységét hősies tettek jelezték, sokan életüket is feláldozták az ügyért.

 

A nagyvárosi szegények megsegítésére szeretetházakat alapított. A rabok és gályarabok börtönkörülményeinek javítását szorgalmazta. A szegény gyermekek oktatására elemi iskolákat hozott létre. Mindezeket a műveket nagy kisugárzású egyéniségével, fáradhatatlan munkájával, csodálatos szervező készséggel alkotta meg. Ugyanakkor mindvégig megmaradt benne az alázat Isten teremtménye, az ember előtt.

 

1660 szeptember 27-én ment át a másik életbe. XII. Kelemen pápa avatta szentté 1737-ben, majd XII. Leó pápa 1882-ben a karitász védőszentjévé nyilvánította.

 

Szent Vince a szeretet summáját alkotta meg. Jelenleg is minden karitatív működés a 350 éves vincei elgondolások kisebb-nagyobb átdolgozása. Műve túlélte a századokat, szelleme ma is él!